Az Esztergomi Hittudományi Főiskola Könyvtára

A hét főbűn: teológiai tanulmányok


A sorozatban megjelent tanulmánykötetek egy-egy kiválasztott teológiai témát a legkülönbözőbb teológiai tárgyak látószögéből, minél tágasabb spektrumban mozogva és minél nagyobb fokú sokoldalúságra törekedve közelítenek meg.

A jelen kötet tudatosan leszűkíti a perspektívát akkor, amikor a hét főbűn mindegyikét kettős reflektorfénybe állítva, a biblikus és a morális értelmezés fényében vizsgálja. Ez a leszűkítés magából a témaválasztásból fakad, hiszen kifejezetten és elsődlegesen erkölcsteológiai kérdéskörről van szó. Ugyanakkor ez a tudatos leszűkítés mégsem jelent beszűkülő egyoldalúságot, hiszen az erkölcsteológiai megfontolások egyrészt a bibliai szövegek sokféle és gazdag tanúságtételére támaszkodnak. Másfelől feltételezik és magukba építik a görög filozófiai antropológia és etika különböző hagyományait (Platón, Arisztotelész, a sztoa bölcselői), valamint az egyházatyák gazdag tanítását és a keresztény spiritualitás kétezer éves tapasztalatait.