Az Esztergomi Hittudományi Főiskola Könyvtára

Gerhard Lohfink: A Názáreti Jézus - mit akart és ki volt ő?


Gerhard Lohfink: A Názáreti Jézus - mit akart és ki volt ő?

Ki volt Jézus? Próféta? Sok próféta volt rajta kívül akkoriban. Csodatévő gyógyító? Radikális forradalmár? Bölcs rabbi? Belőlük is akadt bőven. Gerhard Lohfink, a neves német bibliatudós arra kérdez rá, hogy mi tette egyedivé Jézust, és mit is akart ő valójában.

Lohfink a Jézus életéről és tetteiről szóló első tanúkat és a korai egyház hitét elemzi. A történetkritika eszköztárával vizsgálódik, de túl is lép a módszer határain Karl Barth mintájára: „nem ártana, ha a történetkritikai módszer művelői kritikusabbak volnának”.

A szerző komolyan veszi Jézus zsidóságát és azt, hogy Jézus teljes mértékben Izrael hittapasztalata szerint élt, ugyanakkor beteljesítette azt. Lohfink a zsidó hagyomány felől olvassa az evangéliumok ismerős szövegeit, és így új utakat tár fel az értelmezésben. A könyvben kibontakozó Jézus-kép árnyalt és mély.

Gerhard Lohfink a kortárs Újszövetség-kutatás kiemelkedő és meghatározó alakja, az újszövetségi egzegézis emeritus professzora a tübingeni egyetemen. 1986 óta Münchenben él. Jézusról írott alapműve megjelentetésével a Pannonhalmi Főapátság a magyar bibliatudomány régi adósságát törleszti.

„Jézus tisztában volt a társadalom ínségével. Látta a szegények erőszakos elnyomását. Netán hallgatnia kellett volna? Vagy azt kellett volna mondania: sebaj, előbb-utóbb minden jóra fordul? Vajon amikor felismerte, hogy a nép a vesztébe rohan, amikor pontosan érzékelte, hogy a katasztrófa elkerülhetetlen, Isten mindent elfedő irgalmát kellett volna hirdetnie? Semmiféle hitelt nem adnék Jézusnak, ha nem prédikált volna az ítéletről, ha nem rázta volna fel hallgatóit, ha nem keltett volna riadalmat bennük, ha nem figyelmeztette volna őket, s ha nem beszélt volna a következményekről.” (Gerhard Lohfink)